2013. július 8., hétfő

RANX XEROX / RAT COLUMNS @ Antwerp

Belgium pár napra a világ legjobb helye lett, ehhez nem kellett más, minthogy olyan emberekkel lógjak és olyan zenekarokat nézzek meg elbaszott helyen, amiket már hónapok óta várok. A RAT COLUMNS Antwerpenben nekem az év koncertje volt eddig, és már tuti hogy az is lesz, nagyon durva dolognak kéne történnie, hogy ne így legyen. Tavaly nyáron, amikor még nem tudtam, hogy ez tényleg egy zenekar-e, vagy egy David nevű csávó egyik projectje csak (alapból az), már tudtam, hogy az övék lesz az év lemeze, szóval ezek szerint ők így nyomják ezt a dolgot. Az év felénél tutira veheti az ember, hogy az a legjobb dolog amit ők csináltak. Persze ez csak ízlés kérdése, és valószinüleg csak nálam van így. A RANX XEROX megfeszülhetett, előttük a RC olyan magasra tette nálam a lécet, hogy az ő koncertjük közel sem volt már olyan hatásfokú. Pedig ők is egy fasza zenekar, imádom pár számukat, sőt, pesten az lehetett a hónap koncertje, pedig nem volt gyenge a felhozatal. Szóval atom volt idén a CREEM is, meg a NUCLEAR SPRING IS, elsöprő a SICKOIDS, de annyira fasza semmi sem mint a RAT COLUMNS.


Kb. 7-kor értem vonattal Antwerpenbe, a vasútállomástól kb 30 méterre volt a hely, aminek a címén igazából egy tömbház lépcsőháza volt. Ott állt egy fogatlan faszi, aki próbált valamit magyarázni, mondtam, hogy nem beszélek franciául. Aztán rájöttem, hogy angolul próbálja mondani, hogy túl korán van és még nem nyitott ki a "hely", ami végül mint kiderült a tömbház pincéje volt. Szerencsére jött egy csávó a csajával, akik mondták, hogy a haverjuk szervezi a koncertet, menjek fel velük a lakására. Ott volt már a két zenekar is, elkezdtem dumálni velük, tényleg olyan furán kedves és kedvesen elbaszott emberek voltak, ahogy vártam, illetve ahogy fel lettem készítve. Történtek aztán ilyen random dolgok, de csak így simán beszélgetni is király volt velük, főleg ahogy egyre több Jupilert megittam.

Az is király volt, hogy a RAT COLUMNS-ról igazán nem is tudtam elképzelni, milyenek azok a számok élőben, amúgy sincs róluk sehol koncert felvétel. Persze ahogy kell, kicsit zajosabb és gyorsabb volt, példáúl a Death is leaving me-nél kajak a fejemhez kaptam, hogy ez hogyan lehet ilyen jó. Minden, már felvett számukat imádtam, játszottak újakat is, amik pedig úgy hatottak rám, hogy nagyon várjam az új lemezt. Valamikor éjjel még rá is kérdeztem, hogy akkor lesz-e, azt a választ kaptam, amit a legjobban reméltem: már rég kész, a turné után valamikor ki is lesz adva. Lehet idén viszik a legjobb lemez - legjobb koncert címet is nálam majd. Meg eleve frankó volt ezt azzal az emberrel megbeszélni, aki ezeknek a zenekaroknak az agya, meg ezeket kívül még annyi minden mást is csinál, ami tetszik nekem. Aztán az év lemez fogása (de talán az eddigi legkedvesebb lemezszerzésem) volt, amikor David West odaadta az utolsó Burning Sensation lemezt, ami volt neki. Ja meg beadtam egy kickflippet, persze úgy hogy ért fogni a kisbuszt.


2013. június 7., péntek

CREEM / NUCLEAR SPRING #2 - Kortrijk @ The Pit's

Meló után egyből mentem a brüsszeli central vasútállomásra, aztán életemben először le belga vidékre. Mivel csak két banda volt egész este, nem vettem komolyan a 7-es kezdést. kb. fél 8-ra értem oda, a zenekarok is akkor jöttek meg. A hely tökéletes. körülbelül az óbudai termek fele, mert egy akkora terem felét mint az óbudai, elfoglalja a pult. A másik helyiségben meg pisszoárok és merch pult egymás mellett, persze szokásos telematricázott, koncertplakátozott, firkált hely az egész. Voltak már ott fasza bandák a firkákból ítélve, COLA FREAKS, MODERN PETS ilyesmik. Ma amúgy SICKOIDS lesz, de holnap reggel hajnalban megyek Pestre, jeee. Mivel full magányba nyomtam a sörözést a jegyszedő csávó megkérdezte honnan jöttem, aztán be is akart engedni ingyen, mert hogy király hogy elmentem. Inkább támogattam a bandákat, hehe, de jót dumáltunk a csávóval király dolgokról. aztán szóba elegyedtem a CREEM-NUCLEAR SPRING közös taggal, akinek nem emlékszem a nevére, de megbeszéltük hogy fasza lesz Pest meg érdeklődött a magyar fellépő bandákról, szóval jó arc volt, később odajöttek a többiek is és legalább velük tudtam dumálgatni. 


Na de a lényeg: kb. 9-kor kezdhetett a NUCLEAR SPRING. Sajnos elég tökölős koncert volt, mondjuk nem az ő hibájukból. Amikor épp játszottak akkor persze atomak voltak, de a gitár húr szakadás is kicsit leültette a hangulatot, meg aztán a basszushúrszakadás főleg. Ki akartak menni új basszusgitárért, de amikor kinyitották az ajtót és kint még full világos volt valamiért így mindenki kiment. abba is hagyták, pedig a setlist alapján volt hátha még pár atom szám. Jah és igen, a közöség full béna volt. Én nem tudom, a belga hardcore közönség nem híresen aktív? Jó, mondjuk szerencsére nem ment ilyen mászás meg ilyen bénaságok, de legalább valami pogó lett volna, de semmi, csak tapsolás. Még a makkos cipős true colors crew-sok sem mosholtak. mindegy, nekem bejött nagyon a NUCLEAR SPRING, de Pesten tuti sokkal királyabb lesz. 
a CREEM hamar elkezdte utánuk, nem sokat tököltek. Az énekes amúgy kicsit ilyen befordult arc, nem nagyon dumált senkivel. Azt hittem a bandáról készült képek furák csak, de ő tényleg így furán tartja a mikrofont és nem bele kiabál, ezért fel kellet nagyon hangosítani, ettől gyakran begerjedt... így volt király! Kis zaj meg sípolás mindig okés, sőt. Amúgy is azokat az énekeseket respektálom jobban akik nem a közönséget énekeltetik hanem végigordibálják a koncertet. baromi jók voltak, jól is szóltak, a közönség mondjuk még mindig csak állt, nem is értettem. az utolsó számra (Think Twice) volt egy kisebb beindulás.
Közben már így vízionáltam, hogy erre Pesten baromi nagy mozgás lesz és király hangulat. mert így ez a két banda tényleg marha jó. 
A koncert 10 előtt véget is ért. Merch elég választékos, kaptam még ajándékba egy demó kazit, CREEM meg egyéb jó zenekarok tagjainak valami új bandája. Az utolsó előtti vonatot elértem haza, megérte lemenni, de Pest > minden más.

2013. június 3., hétfő

CREEM / NUCLEAR SPRING #1 - Lemezek, izgalom

Valamiért kedvem van újra ide írni inkább. Összeszedem mit érdemes tudni erről a két zenekarról, mert már számomra is kicsit követhetetlen az, hogy mit adnak ki és mikor, az eseményhez is össze vissza be lettek linkelve a félkész lemezek. Alapból is most nagyon rájuk vagyok izgulva, így örömet okoz bármit csinálni velük kapcsolatban, mint például ezt a bejegyzést megírni. Aztán, eredeti terveim szerint majd írok arról is, milyen volt lógni a kedvenc bandáim tagjaival. Velük lehet, hogy megtehetem most csütörtökön is egy kimondhatatlan nevű belga városban, ahol amúgy SICKOIDS is lesz, de pont akkor, amikor erre a két bandára hazamegyek Pestre. Ha minden igaz, Viktor majd meg is interjúvolja őket az MRR-nek. Szóval:

CREEM ///


Mint minden normális hardcore zenekarnak, nekik is demo kazijuk jött ki elsőnek (Hates demo) körülbelül két évvel ezelőtt. Utána a Good Riddance / I Hate You (Katorga Works), egy elejétől a nem túl messze lévő végéig hibátlan hardcore kislemez, majd pedig a sokat méltatott S/T LP nagylemez a Derangednél/Katorga Worksnél tavaly. Engem csak itt találtak meg ezzel a lemezzel, de ha valaki végighallgatja a demótól, egészen a nemrégen megjelent új EP-ig (Curator 7"- Static Shock Records), semmi változást nem fog találni a zenéjükben, végig ugyan az a felbaszott agyú bakancsos egyszerű hardcore/punk, olyan, amilyennek 2013-ban a hardcorenak lennie kéne. A zajos és gyors bandák mellett persze. Anyagi katasztrófát növelendő, a turnéra kijön egy Collection LP (Static Shock) is. 

NUCLEAR SPRING ///


Ők már a demójukkal (Demo CS) megfogtak, el sem hittem, hogy ez mennyire tök(ös)életes. Pont eléggé prosztó, kő hardcore/punk, de televerik király dallamos gitárokkal, de nem olyanokkal, amitől rá lehet húzni a "melodic-hardcore" jelzőt (szerencsére) hanem amitől még több sör fröcsög ki a korsóból még messzebbre majd a koncerten. Aztán a S/T 12 EP (Hysteria Records) kicsit más volt, először fura, bár kb csak annyi történt, hogy visszább vették a torzítót, de a lendület és a tökösség megmaradt. Pár hallgatás után jobban is tetszett már, mint a demó. Kicsit kevésbé nyers, de azért megmaradt ugyan olyan egyszerűnek mint előtte. Az EU turnéra pedig kijön egy  kislemez (s/t 7" - Hardware Rec/DoomTown Rec/Trapdoor), ami egy az egyben az előző EP vonalát viszi tovább, de emellett, bár igen halványan, de pár riff előidéz egy kis NO HOPE FOR THE KIDS féle sötét gitározós hangulatot is. Nem semmi. Persze a lendületből és a tökösségből még mit sem veszítve. Ezen a bandán nem találni fogást. Annyira, hogy néhány blogon kanadainak tüntetik fel őket, nyilván mert azt hiszik ilyen királyságok csak onnan jöhetnek (mindkét banda New York-i). Nagyon könnyen lehet az év koncertje, nagyon könnyen! Slágergyár mind a két banda.



Good things never..

Van egy szám, amiről egy ideig azt hittem, arról szól, hogy a jó dolgok sosem tartanak örökké. Aztán már tudom, hogy inkább arról, hogy sosem múlnak el. Fene tudja, lehet, hogy amúgy csak változnak a jó dolgok, de megvannak. Csináltunk a legjobb barátaimmal egy zenekart, azaz csináltunk régebben is, de annak már szinte teljesen vége. Most ez megy, és izgatottan várom majd mik történnek velünk. 6 fő közönséges kedd esti pesti koncertek, atom vidéki buli hétvégék, prosztó próbatermi bulik, általam sokra tartott emberek egy-egy elejtett sora arról, hogy nem is vagyunk rosszak, bulik a kedvenc bandáinkkal, másnapos felvételek, ezek mind ilyen izgalmas dolgok.

Szóval most ezek vagyunk mi:

http://zenfascists.bandcamp.com/
http://zenfascists.bandcamp.com/
http://zenfascists.bandcamp.com/

Itt pedig egy videó a Fake Shakes (kb 5:12-től) sokadik, -egyénként egész klassz- és a Zen első koncertjéről (9:00-től). Van pár számomra tökre érdektelen banda is rajta, akikkel együtt játszottuk. Néhányuk viszont meg marha jó.



Aminek még örülök, hogy bár nem tesz boldoggá Belgium, legalább kétszer látom a CREEM / NUCLEAR SPRING kettőst, akik a legjobban izgatnak kb. mostanság. Pesten azért biztosan ezerszer jobb lesz.

2013. május 29., szerda

Zen Fascists - 8452841457

Ezt veretjük mostanában a spanokkal. Tomi, Vili, Viktor és én.